2008.01.23. 20:00 ge

Tizenkettedik nap, másnapos szervizelések az oázisban

A futam mai célja a Tidjikja, a szaharai oázis. A sivatagi városba nagyrészt aszfaltozott út vezet, de a feladatokat sivatagi és szavannai szakaszon kellett teljesíteni.



A mai etap egy kis kitérő a Bamakóba vezető úton. Ez lehetővé tette a túrázóknak, a lemaradtaknak, a tegnapi bulitól másnapos utasoknak és a gyengélkedő technikájú sofőröknek, hogy egy napot lazítással és szereléssel töltsenek. A város műhelyei megteltek magyar rendszámú kocsikkal.

Az M2-es orvosi autó kormánymű gondokkal küzd, a kis Polskit már 11-kor helyrepofozták, Villám Géza bogarát pedig még most is szerelik. A dűnéken és a tengerparti buckákon az egyik távtartó gyűrű elfáradt és eltört. "Úgy érzem igazán nem is teljesíti a Bamako távját az, aki legalább egy pár órát nem tölt egy helyi szerelõnél" - mondta a futam szellemi atyja.

Az első csapatokat délután 5-6 körül várják Tidjikjába.

(forrás: a szervezők sajtóközleménye)

3 komment

Címkék: összefoglaló mauritánia


A bejegyzés trackback címe:

https://bamako.blog.hu/api/trackback/id/tr73308793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jano Labs · http://janolabs.blog.hu/ 2008.01.23. 20:45:05

(forrás: a szervezők sajtóközleménye)

ge 2008.01.23. 22:01:34

kedves jano labs, köszönöm a figyelmeztetést, igen, tudom én is hogy elfelejtettem odaírni a végére. de nagyon kedves vagy hogy figyelmeztetsz rá. még egyszer köszönöm. :) ugye most már jobb?

Kemu 2008.01.24. 08:53:10

A kontroll csoport átvizsgálta (kontrollálta) utánatok a sivatagot és talált nagy mennyiségű pálinkát elásva a homokban. Nem kell aggódni, a fiúk megmentették a nemes itókát és átcsempészték a határon. A módszer már nagyon régi, de bevállt, lenyelték és gyomorban vitték át.
A fiúk (és a pálinka) ma hajnalban Nouakchott-ban pihentek.

Anyánk

Szponzorok






Fotók

süti beállítások módosítása