2008.01.17. 22:55 ge

Hatodik nap, élen a Velorex, zsírzik a szalámi

Ma reggel az Atlasz hegység lábainál ébredt a mezőny. A résztvevők búcsút intettek az Atlasznak és a kisebb Dzsbel Sarhro hegyvonulattal kellett, hogy megbírkozzanak. A kopár, kietlen, sziklás hegyvonulaton kanyargó hegyi utat még nagy jóindulattal sem lehetne földútnak nevezni. A sziklás, gumiszaggató, tengelytörő horror szerpentin mindenkinek felülmúlta minden várakozását. Az IFA-sok rengeteg hajtűkanyart csak két-három tolatással tudtak bevenni. "Minden centiméter számított. Egy rossz mozdulattal a 4OO-5OO métert zuhanhattunk volna."




Sok terepjáró nekivágott a rémisztő hegyi útnak és néhány félelmet nem ismerő kisautó is bevállalta a 8O kilométeres szakaszt. A kis Polski és a két angol dél körül ért fel a 23OO méter magas csúcsra. "Átpakoltunk mindent a norvég nagy Hans terepjárójába, mert a sok csomag és a navigátorom súlya miatt leállt az autó az emelkedőn felfele" - mondta Kevin Foster, aki társát is átrakta egy másik autóba. Foster megjegyezte, hogy az autójuk jól bírta a sziklás utat, de a tetőre erősített Pick szalámijuk már több sebből zsírzik.

A Family Frost fagyiskocsi is átvergődött az éles sziklákkal tűzdelt hegyi úton, akárcsak az 1984-es Mercedes kombi és a 75-ös rajtszámú Ford Transporter. Ez utóbbi egy 4 millió forint értékű műtőággyal tette meg a rázos szakaszt, amelyet egy bamakói klinikába szállítanak.

Villám Géza bogara is sikeresen átkelt a Dzsbel Sarhron miután ma reggel visszarakták az autó terepgumijait. "A legrémisztõbb pillanat az volt, amikor a csúcs fele egy havas, jeges szakaszon kellett átkelnünk és megszólalt a mobilom, hogy otthon csőtörés volt" - mondta a a volt rádiós.

A második nagy erőpróbát a Zagora és Foum Zgid közti homokos, sivatagos szakasz jelenti. A csapatok nagy része még most is itt küzd az elemekkel. Több tucat defekten már túl vannak, de hosszú lesz még az éjszaka. A célba mindössze 25-3O jármű futott be este 1O-kor. "Sokan valószínű úton vagy az út mellett töltik a mai éjszakát" - mondta Vincze Tibor, aki már a célban pihen.

A mai nap a Velorex kiválóan teljesített. Az afrikai, hegyi levegő jót tett neki és közel 1OO kilométeres sebességgel hasított a keskeny marokkói aszfalton. Az emberek mindenütt kíváncsian nézték a cseh csodabogarat.

Holnap 48O kilométer vár az indulókra Tatából a Csillagok háborúja egyik forgatási helyszínére, Tatooine-ra.


1. Raid Adventure Team (21), Szlovákia 113 pont
2. Sysman csapat (2), Magyarország 11O pont
3. DLC Racing (1), Magyarország 1O6 pont
(forrás: a szervezők sajtóközleménye)

3 komment

Címkék: hír összefoglaló


A bejegyzés trackback címe:

https://bamako.blog.hu/api/trackback/id/tr19301545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gaborop 2008.01.18. 08:12:50

Hát minden elismerésem a kisPolski-s srácoké, nem hittem hogy eljutnak idáig egy olyan autóval amit még soha nem is láttak, ráadásul nem a megbízhatóság gyöngyszeme. "75-ös rajtszámú Ford Transporter"
na most akkor Ford (Transit) vagy VW (Transporter)?

vöröszoli 2008.01.18. 11:40:26

A 6.nap beszámolója: A Hetes busz próbálja behozni lemaradását; a Dacia-s srácok átértek Afrikába és veretnek a többiek után; az AHU csapat is gondokkal kellett szembesüljön, de aztán hajnalban beértek Tata-ba!

www.afrikatanulmanyok.hu/htmls/cikkek.html?articleID=452

Száguldó Angyal 2008.01.18. 20:30:16

Milyen fa van a Mrokkoi kősivatagba??? A fenti kép szerint i FA. Nyeremények az "egységben" átvehetők

Anyánk

Szponzorok






Fotók