2008.01.21. 06:37 ge

Kilencedik nap, homokvihar és a kockás füzet

Ezen a napon a nyugat szaharai Dakhlában ébredt a mezőny. A csapatok hamar kigördültek, hogy megtegyék az utolsó 4OO kilométert a marokkói fennhatóság alatt álló területen.

Néhány csapat azonban az autószerelőknél kezdett. Elsõként a OO-ás VW bogár gördült be. Ő már előző nap este ott várakozott. "A sziklás Dzsbel Sarhro és a köves folyómedrek sem viselték meg úgy a bogarat, mint egy dakhlai járdaszegély" - mondta Villám Géza miután a VW16OO-os olajszűrője kilyukadt. Az öreg német járgány után begurult a 31-es kis lengyel és az Origo csapat is. Az Origo csapat megsérült a hűtőjét a helyszínen meghegesztették, a bogarat is rendbe rakták, és a kis polákot is úgy pofozták helyre, mintha minden nap Polskit szerelnének.

Az utolsó csapatok délelőtt 11-kor hagyták el a várost, amikor a déli szél jelentősen megerősödött. A heves ellenszél nem is zavarta annyira a későn indulókat, mint a kegyetlen homokvihar, ami pillanatok alatt rémisztett meg mindenkit. Több csapat is szerelt a homokviharban az út szélén. "Kegyetlen volt. Olyan érzés volt, mint ha valaki smirglivel reszelné az arcunk"- mondta Jorgov Cana a Szahara Expressz csapat tagja.

Az Origó csapat kálváriája tovább folytatódott. Késő délután értek be a határ elõtti utolsó benzinkúthoz, ahol gázolaj helyett 23 liter benzint nyomtak a tankjukba. Le kellett szívni az összes üzemanyagot, mielőtt tovább indultak volna. Nincs információnk arról, hogy zárás előtt elérték-e a marokkói határt.

A verseny nagy eseménye ezen a napon az volt, hogy második helyen álló O1-es DLC Racing Team feladja a versenyt. A marokkói autó behozatali papírjukat elvesztették, és a vámosok a határról visszafordították õket. Már indultak volna fájó szívvel vissza, amikor az autó egyik zugában megtalálták a fontos dokumentumot.

A határátlépés miatt csak két feladat várt a versenyzőkre. A mauritán oldalon lévő geo-caching feladatot többen az elaknásított nyugat szaharai oldalról akarták megközelíteni. Emiatt a bírók lefújták a mai versenynapot és törölték mindkét feladatot. "Furcsállom, hogy van aki az életét feláldozná 5 verseny pontért a Budapest-Bamakon" - nyilatkozta Polgár András versenybíró. Az esti előzetes értékelések szerint a feladatot mindössze két csapat, a szlovák Ulrichék és az idõközben elõkerült Dácia csapat teljesítette.

A határátkelésnél többen egy nagy kanállal kaptak az igazi Afrikából. Sokaknak csak a marokkói kilépés 5-6 órába tellett és a teljes átkelés 7-8 órát is igénybe vett. A marokkói határőrök egy új rendszert vezettek be. A határőrség és a vám kiléptetésen túl egy barátságos katonatiszt, egy olajfa hűsében mindenkinek az adatait kézzel feljegyezte egy nagy kockás lapú könyvbe. Itt volt a leghosszabb sor.

geszter: Sor a Mauritán határon

A marokkói határt a kietlen senki földje követte. A sziklás földút két oldalán látható kiégett és felrobbant autóroncsok mindenkit emlékeztetettek arra, hogy az út szélén túl gyilkos aknák lapulnak. "Az adrenalin szintem soha nem volt még ilyen magas" - mondta Mezei Gyula a O8-as BKV Team tagja. Arról nincs hír, hogy bárki is aknára futott volna.

A magyarokat Mauritániában hihetetlen odafigyeléssel és eddig nem látott biztonsági intézkedésekkel fogadták. Az országba bevezető utat fegyveres egyenruhások és civil ruhás rendőrök figyelték. A szaharai sátortábort közel száz fegyveres katona és rendőr vigyázza. "Mi egész éjjel virrasztunk, hogy Önök nyugodtan aludhassanak ma este" - mondta Mohameden Ould Islam a nemzetbiztonsági hivatal egyik képviselõje.

A táborhelyen megjelent Mohamed Deidy Nouadhibou tartomány kormányzója és Mustapha El Hassen a noudhiboui rendőrség parancsnoka is. Elmondták, hogy a minden tiszteletük és elismerésük a Budapest-Bamako résztvevõi. "Megköszönjük, hogy bizalmat szavaztak országunknak azzal, hogy ellátogattak hozzánk. Megerősítem, hogy az Önök biztonsága ezen a héten a mi legfontosabb feladatunk" - mondta El Hassen kapitány. A határőrségen pedig elmondták, hogy a "mauritán-magyar barátság nevében egész éjjel nyitva tart a határátkelő, ami egyébként 8-kor bezárna". Ma pedig a helyi rendőrség parancsnoka fogja tájékoztatni az indulókat a legfrissebb biztonsági helyzetrõl.

A következő etap lesz az idei Bamako egyik legkeményebb napja. Közel 5OO kilométer vár a versenyzőkre, kemény, dűnés sivatagi homokon.

(forrás: a szervezők sajtóközleménye)

2 komment

Címkék: hír összefoglaló mautritánia


A bejegyzés trackback címe:

https://bamako.blog.hu/api/trackback/id/tr50305339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoltan Baranyai · http://mindennapibetevo.blog.hu 2008.01.21. 14:07:07

Éljen a magyar-mauritán barátság!
Hajrá!

Vityaz 2008.01.21. 14:19:44

Eléggé szívetmelengető, még ha van benne egy kis afrikai nagyotmondás is. De nem hiszem...
Jó érzés...

Anyánk

Szponzorok






Fotók