2008.01.27. 10:21 ge

Kitoloncolták az Ongo csapatot?

Az Ongo csapat blogján olvastuk a hírt:

"Nara városában vagyunk Malinál, 3 óra körül értünk ide, azóta itt veszteglünk. Itt van a valós (értsd ellenőrzéses) határ Mauritánia és Mali között. Pénzt akartunk váltani a városban, aztán találkoztunk azokkal a srácokkal, akinek a akku-, hűtő- stb cserés Pajero-juk volt. Na, teljesen felmondta az autójuk a szolgálatot, gallyra ment a motorjuk. Eddig amúgy gyönyörű tájon jöttünk keresztül, nádfedeles sárkunyhók, kedves emberek, elosztogattuk a maradék Ongo pólót nekik. Ahol megáll az ember egyből körbeállják 20-30-an a kocsit, aztán a tömeg 200 fősre duzzad pillanatok alatt. A Pejorosok körül is egyből embertömeg keletkezett, meg akarták venni a kocsit, el is adták valakinek 1300 euroért. Na innen kezdődtek a gondok: eleve nem egyszerű ilyen embertömegben kipakolni egy sivatagi túrára felkészített autót, segítettünk mi is nekik ezért, így kavarodtunk bele a történetbe, jöttek aztán a rendőrök és mindannyiunkat kitoloncoltak a határig, elvették az iratokat, el akarták venni a kocsi kulcsát is, hála Serbánnak, ez nem sikerült. Fogalmunk sincs, hogy mi történik, körülöttünk vagy 20 rendőr, ordibálás, anyázás, nem tudjuk mi lesz... Amint tudunk, újra jelentkezünk a fejleményekkel."

1 komment

Címkék: mauritánia ongo mali


A bejegyzés trackback címe:

https://bamako.blog.hu/api/trackback/id/tr60313292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sonkásádám 2008.01.27. 11:15:41

Helló,
Eszter, küldd át lécci a 0620/521-4970-re a számodat, az Ongosokkal kapcsolatban lenne kérésem!
Köszi, Linda (ongo.hu)

Anyánk

Szponzorok






Fotók

süti beállítások módosítása