2008.01.29. 11:30 kirk kapitány

Autóvásár, kurvázás, sértődések

Biztos meghaladja a magyar-mali export-import összértékét, ami a bamakói ex Kempinski és a Salam hotel parkoljában folyik. A magyarok Nyugat-Afrika motorizációjába kapcsolódtak be.
Amikor már mindenkinek megvan az afrikai száguldásról a sztorija és a karitatív célokra hozott dobozok kiürültek, a ralisták legalább fele megszabadul a járgányától, hogy pénzügyileg is jól jöjjön ki az utazás. A bizniszkötés egyáltalán nem reménytelen, mert a kihozott terepjárók többsége messze az afrikai autópark átlaga fölött áll. Volt, aki inkább kihagyott két-három etapot, a mauritánia nyomortanyákból már amúgy is elege volt, hogy elsőként érjen a bamakoi Kempinskihez. Ő volt az első, aki a hotel parkolójába a nepperekkel üzletet kötött. Szombaton aztán CFA milliók cseréltek gazdát

geszter: autovasar

Vége lett a stresszes üzletelésnek, és a zsebben lapult a pénz, így jöhetett a lazulás. A záróbulin a komoly vásárlóerő láttán megjelentek a helyi prostituáltak is. Nem hiába ment ment híre Bamakóban a gazdag magyaroknak, sorban tünedeztek el a lányok a hotelszobákban.

geszter: Lazítás a futam után

Aki nem kapott, vagy nem akart kapni nőt, az drága sörök mellett átbeszélte a két hetet. Villám Géza kapott rendesen. Baj volt a szervezésel, baj volt a hotellel, baj volt a besegítéssel. Azért jól érezték magukat.

53 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://bamako.blog.hu/api/trackback/id/tr98315148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tra lala 2008.01.29. 11:58:11

Tripper, kankó, szifilisz,
Géza mindent hazavisz:D

ilozv · http://barazdazaj.blog.hu 2008.01.29. 12:20:46

Nem túl merész dolog Afrika közepén kurvázni?

Big-B 2008.01.29. 12:26:39

nem merész. bátor.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2008.01.29. 12:30:38

így hurcolódnak be kis hazánkba az exotikus betegségek, amiket (mivel itt már évszázadok óta nincsenek) az orvos sem fog felismerni ...

sok sikert (:

tankcsapda1 2008.01.29. 12:34:40

mindig van olyan akinek -jogosan vagy anélkül- baja van valamivel. ez természetes.
a kurvák azért jönnek föl mert alul van a kupi.
maliban az az aids-esek aránya afrikában a legkisebb, kb. a felnőtt lakosság 2%-a. komoly felvilágosító kampány van, ingyen óvszer stb...
ettől persze tényleg bátor aki...

tankcsapda1 2008.01.29. 12:35:31

exotikus, gyuszibá?
az klassz lehet.

Bivalyné Húszéves Erzsi · http://www.bhsz.blog.hu 2008.01.29. 12:47:15

A lányokat majd a bozótba csábítom
Egy négercsókért mindenem odaadom
Utólag úgyis az egészet letagadom
Ha kérditek idehaza: Na milyen volt Afrika?
Aha-ha

skribler 2008.01.29. 13:04:46

Aha, szóval adományok ide, jótékonykodás oda, szexuális szolgáltatás vásárlásável járultok hozzá mások aljas kizsákmányolásához, és ezzel a weben dicsekedtek.
Micsoda egy álságos, tetű banda vagytok!

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.29. 13:10:37

Ha már annyi mindent vittetek, valamit haza is kell hozni. Azért elég szánalmas a vezetés levezetése...

mozsó 2008.01.29. 13:14:21

Kéretik nem általánosítani :)

400 ember között van ilyen is, olyan is. Nyilván nem vagyunk egyformák.

Itthon is elítélitek kollégáitokat, ismerőseiteket, rokonaitokat akik netán kurváznak? Mert itthon is vannak ilyen emberek.

Ne mondja azt senki, hogy a Bamako egész mezőnye ezt teszi, amiről a cikk szól!

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2008.01.29. 13:19:27

nem értettem miért ilyen stílusú az összes blogbejegyzés... megnéztem a szerzőket... hmmm...

mojoking77 2008.01.29. 13:34:19

Tisztelt Kommentezok,

Tessek vegre megerteni, hogy azok a felnott ferfiak, akik meg nem fizettek soha szexualis szolgaltatasert, azok vagy:
- olyan helyen elnek, ahol ez nem lehetseges (Iran etc..)
-soha eletukben nem volt annyi penzuk, hogy ezt megengedhessek maguknak,
-hazudnak

Maradtam tisztelettel:

M

mojoking77 2008.01.29. 13:34:58

Amugy, aki mindezt Afrikaban teszi...., nos az meg is erdemli

renesis 2008.01.29. 13:59:21

oszt kinek miköze hozzá, hogy kurváznak-e, vagy sem?!
srib Te hülye vagy! és írigy

Gyulus 2008.01.29. 14:08:19

Nem szeretnék beállni a károgók sorába, de van egy kis rossz érzésem.
Úgy emlékszem, hogy az elején azért kellett ekézni a Dakarosokat, mert gazdag európaiként végigvonulnak Afrikán, koszt és káoszt okozva, otthagyva a viszont a szegénységet, merthogy a Dakar nem támogatja Afrikát.
Ez is hülyeség, de végigolvasva az összes Bamakós tudósítást, az lett a végére a benyomásom, hogy itt csupa nagyképű pénzes "európai" vett részt, akik pontosan ugyanúgy előadták a gazdag fehérembert, amint a buli kedvéért ellátogat Afrikába.
Nem beszélve arról, hogy minden második poszt arról szólt, hogy ki mikor mennyire rúgott be, és hogyan csapta be a mauritániai hatóságot, alkoholt csempészve az országba, miközben természetesen igénybe vette a katonák, meg mittudoménkik fegyveres védelmét. És erre még büszke is volt. Végül a hulladék autóroncsokat (gondolom jó drágán) eladva, a bevételt koktélt szürcsölgetve a szálloda teraszáról jót röhög a csóró négereken.
Így utólag azt mondom, inkább a Dakart néztem volna, profi versenyt, profi versenyzőkkel.

Timmyyy! 2008.01.29. 14:09:29

Afrikában kurvázni olyan, mint az orosz rulett négy golyóval...

Juzo 2008.01.29. 14:12:10

mojoking77:

Vagy megszerzik ingyen:D

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.01.29. 14:13:22

mojoking77: képzeld, van még pár eset. Ne magadból (csóró, hazug) indulj ki!

Athlay 2008.01.29. 14:17:36

Sok fehér ember megy röhögni a szerencsétlen lúzer négereken. Tök szánalom ez a Bamako.

Aki meg afrikában kurvázik az egész egyszerűen reménytelenül ostoba, megérett rá, hogy kirostálja az evolució valami fincsi baci segédletével :D

mojoking77 2008.01.29. 14:21:18

:))))


Fo az oszinteseg, nem?

Fj0d0r 2008.01.29. 14:50:35

Gyulus!

LOL. Ez már az elején is tök világos volt! Akinek van arra pár fölös milliója, hogy egy ilyenen részt vegyen azt én nem mondanám szegény embernek. A dakar a nagyon gazdagok ez meg a kicsit gazdagok szórakozása.

Tengertánc (törölt) 2008.01.29. 14:50:56

Aki itthon kurvázik, az menő, aki Afrikában, az meg egy tetű alak...? Hogy van ez? Szerintetek a hozzánk érkező "gazdag" nyugatiak mit csinálnak? A mi kurváinkat tömik. És?

Sanyi 2008.01.29. 14:51:26

mojoking77 2008.01.29. 13:34:19

Ez szimplán nem igaz. A saját kurvázásaid miatt nem kéne azt gondolnod, hogy más nem tud parancsolni a farkának.

AvgDvl 2008.01.29. 14:52:00

"Aki meg afrikában kurvázik az egész egyszerűen reménytelenül ostoba, megérett rá, hogy kirostálja az evolució valami fincsi baci segédletével "

Az a baj, hogy előbb hazahozza és megfertőz más Tibit/Klárát is.

Karantén és Taigetosz

Önző Én 2008.01.29. 15:11:25

Szánalmas önigazolás ez a "mindenki csinálja, csak van aki tagadja" - féle baromság, ennek a túlfejlesztett - és még primitívebb - változata, az a komment, ami szerint csak az nem kurvázik, akinek nincs rá módja.
Normális önértékelésű férfiember nem alázza meg sem magát, sem a nőt pénzen vett szexualitással. Fekete kontinens nyomorát ily módon kihasználni még undorítóbb.

ilozv · http://barazdazaj.blog.hu 2008.01.29. 15:16:48

Hihetetlen, hogy mennyi űbererkölcsös Afrika szakértőt tudott kitermelni a magyar közoktatási rendszer.

mojoking77 2008.01.29. 15:22:12

Csak a tisztanlatas kedveert.
A "csak az nem kurvázik, akinek nincs rá módja" != "felnott ferfiak, akik meg nem fizettek soha szexualis szolgaltatasert".

Tudom, nem tul nagy a kulonbseg, de van.

Valakit lenezni, megszolni egy olyan dolog miatt, amit te "meg" esetleg nem tettel, szinten nem vall komoly jellemre.
Az meg hogy ezzel barki is sajat magat, illetve (az esetek tobbsegeben a holgyet) megalazna.........
Hat erdekes ertekiteletek (vagy mondjuk ki inkabb, sztereotipiak) szerint elsz.

Nem baj, nem ezzel a cellal nyilt meg a topic, felesleges tovabb ecsetelni. gondolom most amugy is boldogan sutkerezel sajat dicsfenyedben, hogy mennyivel is felette allsz a masik cca. 3 milliard ferfiembernek.
( Vagy csak az asszony is olvassa a hozzaszolasaidat ..:)))

kiskiváncsi 2008.01.29. 15:23:52

dugásért fizetni? :DDDDDD

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.01.29. 15:39:00

Mondjuk azt el tudom képzelni, hogy úgy 20 év múlva fizessek egy feszes húsú, huszonéves profi ribancnak, ha megkívánom.

De addig is:tisztelettel, de nem csengetek szexért.

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2008.01.29. 15:39:29

Persze. Mindenképp. Jobbesetben eltartod a feleséged. Rosszabb esetben csak jóval a dugás után fizetsz. Gyerektartást.

mojoking77 2008.01.29. 15:47:44

Bocs, igazatok van.
Utolag olvasva tenyleg nem biztos, hogy egyertelmuen fogalmaztam,
I.Kiprobalni valamit, szamomra nem jelenti a rendszeresseget.
II. Persze, huszonevesen, mig az ember a parjaval boldog harmoniaban el, jo esetben senkinek sem jut az eszebe, akar csak a kiprobalas sem.
Regvolt szep idok....
Na jo, mostmar tenyleg sokkal tobbet foglalkoztam a temaval, mint amit er.

YeaRight 2008.01.29. 15:48:43

Sziasztok. A BKV Busz 450 km-re jár Dakartol, az ut minősége a legrosszabb de azért minden rendben van.

mangorlo 2008.01.29. 16:13:54

mekkora egy segg társaság. mondjuk aki autóbuzi attól mást nem lehet várni

mangorlo 2008.01.29. 16:18:43

de én is hülye vagyok hogy ilyenekre rákattintok és végigolvasom

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.29. 16:27:42

ne is haragudj, de én nem fizettem soha szexért.

nekem viszont már fizettek érte :)))

három hónap karantént azért megérdemelne, aki Afrikában kurvázik.

skribler 2008.01.29. 16:37:16

Akik baszogatnak!
1. Nem én dicsekedtem vele nyilvánosan, hanem ők. Akkor meg is lehet mondani nekik.
2. Afrika, mint az események háttere csak árnyalja a minősítést: a sutyerák gyarmatosító tempó is kijött belőlük, grat.
3. OK, nyilván nem mind ilyen, aki ott van.

Szánalmas, hogy a bamakót humanitárius mázzal locsolgató főszervezők által írt és szerkesztett blog trendi dologként számolt be a kurvázásról. Ez ennyi.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.01.29. 17:52:46

Én pld. szívesen olvasnék alternatív megoldásokról is...ha értitek mire gondolok ;-)

Elvégre meleg helyen voltak a fijúg, nem?

ge 2008.01.29. 18:24:24

skribler 2008.01.29. 16:37:16

"főszervezők által írt és szerkesztett blog"

a futam hivatalos oldala: budapestbamako.org/

ezt a blogot pedig tőlük független indulók írják és szerkesztik:
bamako.blog.hu/2008/01/07/a_blog_bator_hosei_2

most pedig te jössz: hol szerepel a posztban az, hogy ez "trendi"?

tra lala 2008.01.29. 18:29:04

hol szerepel a kommentben az, hogy szerepel a posztban az, hogy ez "trendi"? :)

ge 2008.01.29. 18:42:28

itt:

"Szánalmas, hogy a bamakót humanitárius mázzal locsolgató főszervezők által írt és szerkesztett blog trendi dologként számolt be a kurvázásról."

vasszűz 2008.01.29. 19:07:36

Mért lett a férfiak arca kikockázva?
Hát ennyire nagy legények?

tankcsapda1 2008.01.29. 20:40:38

annyira szánalmas ez az elemi erejü felháborodás meg a sommás itélet a résztvevőkről, általánosítva.
aki itthon kurvázik az ha kedve tartja ott is. aki itthon nem az ott sem. nagyon egyszerü.
(ez a blog amugy nem a szervezőké)
ez a beállitás hogy kimennek a gazdagok afrikázni - na hát ez igazán azt minősiti aki leirja. szerintem irigy prolivircsaft.
de mégegyszer: nem kell még kicsit sem gazdagnak lenni, csak keményen dolgozni és kitartónak lenni. eszméletlen autókkal teljesitették/tük/ már a távot, és sok-sok milliósokkal ugyanakkor nem. nem pénzkérdés. de a legjobb ez a fekete kontinens nyomorát kihasználni stb stb. álszent faszság.
barátom, nálunk nagyságrendekkel több kurva van mint afrikában, csak nem látsz tovább az orrodnál.

szusz 2008.01.30. 01:41:30

kedves tankcsapda1! végre egy normális hang.
sajnos jellemző, hogy mire érkezett a legtöbb hozzászólás. csoda, hogy az index minden főcímbe beletesz egy hasonló hívószót? erre klikkel a nép. aztán jól felháborodik, mert azt nagyon szeret.
ahelyett, hogy mindenki baromi büszke lenne a lányokra-fiúkra, hogy végigcsinálták.

skribler 2008.01.30. 10:25:56

Gabriseszter!
Nem szerepel sehol, hogy "trendi", de nem is írtam ilyet. Ha egy társaságban azt mesélnéd, hogy "hú de jót kurváztam", azt mondanám, hogy trendi dolgként beszéltél róla. Hát itt is ez a helyzet.

Amúgy nem kell berágni, ha jól értem ott se voltatok a sok szerelés miatt. Azt mondd meg inkább, hogy, s hol vagytok, mer kevés a hír rólatok.

ge 2008.01.30. 10:49:16

Nem berágtam, csak szerettem volna tisztázni a helyzetet.
A busz utasai ma éjjel repülnek haza, a többiekről nincs még friss hírem. Amint lesz, kiteszem.

Mr. Pink2 2008.01.30. 11:06:47

skribler:
Ha szerinted nem írtad azt hogy "trendi" akkor ezt valaki más írta a te nevedben?

"Szánalmas, hogy a bamakót humanitárius mázzal locsolgató főszervezők által írt és szerkesztett blog trendi dologként számolt be a kurvázásról. Ez ennyi."

Ebben csak megtalálod a "trendi" szót.

skribler 2008.01.30. 14:15:22

Kenicsiro:
Neked külön is elmagyarázom.

Valaki azt kérte rajtam számon, hogy az eredeti cikkben nem szerepel a "trendi" kifejezés.
Elismertem, hogy igaza van, valóban nem szerepel ott. Ezzel azonban nem cáfoltam, hogy az én szövegemben nem szerepel. Azért nem cáfoltam, mert ilyet senki nem is állított. Tudsz követni?

Namost. A hozzászólás második része foglakozik azzal, hogy miért szerepelt az én hozzászólásomban a "trendi" szó, ahogy arra - helyesen - magad is fölhívtad a figyelmemet. Mivel az a magyarázat nem volt érthető, most egy másik példán világítom meg neked, hogy honnan merítettem ehhez a bátorságot.

Tegyük fel, megüti a fülemet a következő mondat a buszon: "Sajnálom, hogy öten meghaltak az autóbalesetben." Úgy vélem, ezután a munkahelyemen elmesélhetem, hogy buszon is "szomorúan eseményként értékelték az autóbalesetet".

Mit is tettem ebben a kis szituációs játékban?
Értelmeztem a hallottakat, és más kifejezést használva annak valódi tartalmáról számoltam be munkatársaimnak. Eddig megvan? Akkor haladjunk tovább.

Lehet ilyet csinálni? Szerintem lehet, kérdés, hogy jól értelmeztem-e a hallottakat. Ez nyilván vitatható, röviden megpróbálok mégis érvelni amellett, hogy igen. Az eredeti szöveg kritikus mondata így hangzik: "Nem hiába ment ment híre Bamakóban a gazdag magyaroknak, sorban tünedeztek el a lányok a hotelszobákban."
Szerintem ez a mondat sejtető és büszke, éppen csak az hiányzik a végéről, hogy "...a tökös magyar legények megadták a luvnyáknak". Vagy: "...térdig gázoltunk a geciben, vazze."

Nem biztos, hogy e tekinteben egyezik a vélemnyünk, de mindegy is, innen már csak egy logikai ugrás, és máris megvan, hogy miért írtam le a "trendi" szót.

Arról van szó, hogy ha valaki büszke a nagy fene tettére, és kipakolja azt a netre, akkor az maga a dicsekvés. Viszont mivel szoktunk dicsekedni? Hát azzal, amit trendinek vélünk. Hogy a tárgynál maradjunk, azzal nem dicsekszünk, hogy nem áll föl a faszunk, mert az nem trendi. Gyors levezetésünk eredményeként arra jutottunk, hogy a szerző trendi dologként számolt be az eseményekről. És én mit írtam? Hát éppen ezt.

Fölösleges válaszolni, mert ennél alaposabban nem tudm körüljárni a problémakört.

Fj0d0r 2008.01.30. 15:26:04

tankcsapda!

Úgy írod mintha 50 ezer forintból el lehetne indulni egy ilyenen pedig tudod te is, hogy itt is súlyos milliókról van szó! Márpedig ha valakinek Magyarországon pár feles milliója, hogy elinduljon egy ilyenen az igenis gazdagnak számít. Aszem fölösleges ezen vitatkozni.

Fekete Pákó 2009.02.03. 12:26:58

óóó, hogy kapnátok be a faszomat

Anyánk

Szponzorok






Fotók

süti beállítások módosítása